Óvodai mesék köszöntésképpen

Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit életem első blog-bejegyzésénél! Enyhén remegő kezekkel pötyögöm az első sorokat, remélve, hogy valami értelmes dolgot teszek majd közzé, és hogy rajtam és anyukámon kívül más is el fogja olvasni legalább egyszer, hiszen akkor már bőven megérte belefogni a dologba. Arra az esetre, ha olyan is olvasná, aki engem nem ismer személyesen, engem (meg fogtok lepődni) Szabinak hívnak, és mielőtt az ELTE-n 2014-ben elkezdtem volna az egyetemista létet, Székesfehérváron éltem a telepi trógerek és az értelmiségiek kurtán-furcsán vegyített életét. A blogolást már egy jó néhány éve tervezgettem, de hogy őszinte legyek, hiába jártam emelt informatikára, mindig is azt hittem, hogy a bloggerek egyfajta kezdő-hackerek, félistenek, kétszer szalonnába göngyölt aszalt szilvák sörhabbal meghintve és hasonlók,nekem meg ez úgysem menne, erre fel itt ülök és ezerszer könnyebb és szórakoztatóbb mint gondoltam. Az élet szép!

Ha már ily remekül megragadtam a lényeget, vagyis az ÉLET-et, így, csupa nagybetűkkel, neki is látnék eddig eltelt 20, cseppet sem eseménytelen (és főleg nem alkoholmentes) évem taglalásának. Annak, aki már a poszt címére is odafigyelt, bizonyára kezd gyanússá válni, hogy itt most bizonyára nem lesznek hányásban fetrengős szilveszteri történetek (vagy legalábbis nem olyan kontextusban, amire ti gondoltok), sem alkoholos delíriumban véletlen elkövetett betörések (ezekről majd későbbi posztokban, meg amúgy sem voltak ilyenek nyilván), hanem önbizalomhiányból adódó füllentés áradatok és egyéb furcsaságok , rendszerint a célból, hogy a kis dagi gyereket legalább egy kicsit elfogadják, ne mindig ő legyen a kapus, vagy az ebédhez álló sor végén ne a saját kezét kelljen fognia magányosan...a gyerekek gonoszak, valljuk meg, de ebbe most nem is folynék bele jobban, mégiscsak itt kering már mindenkiben a karácsony szelleme.

Sokat morfondíroztam hogy tartsak e valamilyen kronológiai sorrendet, de arra jutottam hogy egyáltalán nem emlékszem melyik dolog mikor történt, szóval inkább csak ömlesztem egymásra, ahogy eszembe jutnak éppen. Elsőként az apró, számomra kegyes hazugságaim, de mondjuk inkább úgy, hogy ártatlan füllentéseim sorát nyitom meg, méghozzá a két, nagyobb tömegnek előadott kamukkal. Gondolom mindenki ovijában voltak olyan csapatépítő tréningek, mikor leült az összes lurkó a szőnyegre egy nagy körben, és az óvónéni által a közösbe bedobott kérdésre mindenki szépen sorban válaszolt. Nos a szóban forgó kérdések a következők voltak: "Hol születtél? Hol voltál nyaralni?" Ezen kérdések egyszerű jellegéből adódóan éreztem, hogy nekem nem elég az igazságot felelni, az én szerény zsenialitásomnak az túlságosan snassz dolog lenne, úgyhogy egykét aprócska, alig észrevehető plusszokkal megspékeltem...gondoltam én, de arról sajnos nem sok fogalmam volt, hogy az óvónéni rafináltabb, mint aminek kinéz, átlátott a gondosan megmunkált kis kamu-szitámon és két nevelő célzatú pofon kíséretében beállított a sarokba, hogy az amúgy is megtépázott önbizalmam koporsójába még egy szöget beleverjen.

És ennek a fenegyereknek nem volt önbizalma...

Na de a lényeg: mivel a többség számomra érthetetlen módon Budapesten született, én gáznak éreztem hogy én meg Fehérváron (azóta tudom,igazából ez a legmenőbb), ezért ezt mondtam: "Én is Pesten születtem...meg Párizsban!" Mindenki hüledezett, de sajnos az óvónéni még azelőtt leverte a lelkesedésemet az arcommal együtt, mielőtt legalább 15 másodpercnyi hírnévben fürödhettem volna. A sok újgazdag csemete aztán jobbnál jobb helyekről mesélt nyaralási élménybeszámolókat, én meg akkor már biztos voltam benne, hogy nem vállalhatom fel, hogy a Fehérvár táblát se hagytam el, nemhogy külföldre mentem volna, szóval ennyit láttam jónak mondani: "Mi a nyáron a Lánchídon voltunk egy dzsungelben." A fejemben teljesen össze is állt a kép hogy a két oroszlán szobor között egy komplett esőerdő van, de megint lelepleztek, pont mikor a gratulációkat gyűjtöttem be a valaha volt legkirályabb nyaralásért, szóval a sztárság, a reflektor és az ovislányok gyűrűje helyett ismét a sarokban kötöttem ki.

I'd rather make fake facts about my shitty life.

Még egy fontos esetet említenék meg, hogy a kezdést ne nyújtsam túl hosszúra, de ez a sztori alapjaiban határozta meg a serdülő éveimet. Történt ugyanis, hogy engem és játszópajtásomat, akit most nevezzünk Gergőnek (merthogy így hívják), egyszerre állítottak az udvaron a falhoz. Esküszöm, hogy nem csináltunk semmit, valahogy velem mindig ez történt, mondvacsinált indokokkal büntettek egész életemben. No de ez nem a bosszú fóruma, úgyhogy kanyarodjunk is vissza az eredeti sztorihoz. Tehát állunk Gergővel a szégyenfalnál, totális sokkhatás alatt, hiszen mint mondtam, alaptalanul vádoltak minket. Lányos zavarunk kínos csöndet eredményezett, és Gergő, mint kettőnk közül az idősebb, érezte, hogy valamivel meg kell törni a hallgatást, és rövidke bátorság-gyűjtés után kibökte: "Hallod, te tudod mi az a dugás?" Bizony, engem az ovi udvarán, büntetésben világosítottak fel, mert hogy a kérdést magyarázat követte, főleg jazz-kezekkel, alig vállalhatatlanul teátrális mozdulatokkal navigálta képzeletemet az én drága barátom. Naná, hogy Gergőnek van egy bátyja, akinek a gépén kutakodva talált izzasztó dokumentációkat a témáról, hogy aztán a hasznos tudást magába szippantva tovább adja az információt a megfelelő pillanatban, a megfelelő embernek. Az a pillanat volt az, és én lehettem az az ember. Áldjuk az Urat és az ő csodáit!

Nos, kezdésnek ennyit szántam, hátha a rövidebb poszt csábítóbb, majd kiderül. Szeretnék ebből a korszakból még néhány sztorit előhalászni a memóriámból, egybekötve az általános iskola alsó évfolyamával. Aztán az is lehet hogy még azt is kettészedem...mit mondjak, mozgalmas éveim voltak akkoriban. Hiába, öröm azokról beszélni akik és amik formálták és igazgatták az ember életét. De még mielőtt összekönnyezném a billentyűket, kis időre búcsút veszek. Remélem, nem bánta meg senki aki elolvasta, eléggé tetszik a téma, szóval szeretném folytatni. Ha addig nem tenném, mindenkinek nagyon boldog karácsonyt, boldog új évet, és aki érintett, sikeres vizsgaidőszakot. (köszi Szabi, szívesen Szabi)

Na eriggyetek inni, ne olvasgassatok. Sziasztok!

Mikulásra két kép,csak úgy:

Mindig is tudtam, hogy én máshonnan jöttem...

...de hogy ennyire,azt csak ritkán fedtem fel.